Hajléktalanság – avagy nyílt levél Gulyás Gergelynek

Miniszterkém! A hazudozáson kívül rendelkeztek valamilyen megoldással ezeknek az embereknek?

2018.06.20.   •   Ujhelyi Sándor

Hajléktalanság – avagy nyílt levél Gulyás Gergelynek
Az elmúlt hetekben sokáig hallgattam, mert nem sok értelmét láttam az írásnak. Orbán győzött, a lakosság közel felének támogatásával. „Egyék meg, amit főztek” – gondoltam magamban, és hallgattam. De a hajléktalan kérdésben már nem bírom megállni szó nélkül.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint:
„Senkinek nem joga, hogy a közterületet használja. Pláne, ahogy a hajléktalanok használják.
A szakemberek szerint mindenki számára lenne szabad férőhely.”

Kedves Miniszterkém!
„Senkinek nem joga, hogy a közterületet használja.” – na, ez már egy újabb lépés lesz, hogy mindenkit kitiltotok a közterületekről? Tudod, mit jelent a „közterület” szó? Egy olyan területet, amit BÁRKI használhat! Az más kérdés, hogy ennek is meg vannak a maga szabályai!
„A szakemberek szerint mindenki számára lenne szabad férőhely.” – a nappali melegedő nyáron zárva, este pedig bejutni egy éjjeli menedékhelyre, főleg télen, sokszor reménytelen. Már délután 4 órától áll a sor, 6-7 körül kezdik regisztrálni őket. Ha valaki véletlenül elhagyta a negatív tüdőszűrő papírját, akkor addig nem mehet be, amíg újat nem csináltat. Az éjszakai szállásra nem mehet be, aki alkoholos befolyásoltság állapotában van, vagyis aki iszik, azt még onnan is kizárják. Tehát az alkohol rabságában szenvedő betegeknek, a hiányos papírokkal rendelkezőknek, meg a későknek CSAKIS az utca marad! (Soroljam a politikustársaid közül azokat, akik igen csak rabjai az alkoholnak és a kábítószernek?)
De nem is ez a fő baj!
A baj veletek van! A „hurrá” kormányzásotok miatt el akartok tüntetni mindent, ami a bajokat, vagyis a valós helyzetet mutatja. Ti semmi mást nem akartok, csak az embereket eltüntetni az utcáról!
Akár hiszed, akár nem, az egyik ok, amiért azok az emberek az utcán élnek, hogy nekik nincs lakásuk.
A másik ok, kedves nagy bölcsességű barátom, hogy őnekik az egyetlen bevételi forrásuk a koldulás. Az aluljáró fedett, esőben, hóban kibírható, és nagy a tömeg, így meg van az esély arra, hogy valaki odavet egy kis alamizsnát. Ha viszont éjszakára bemegy a szállóra, akkor másnap azonnal mások foglalják el a helyét, vagyis elveszíti bevételi forrását. Ezért maradnak ott, mindenáron, védik a jó bevételi helyüket.
„Alkoholista, ingyenélő mind” – mondjátok ti. Akkor legközelebb meghívlak egy ételosztásra. Tudod, mi évek óta folyamatosan végezzük ezt.
Az ott megjelenő emberek kb. 60 %-a pszichésen beteg, 10-20 % alkoholista, a többi csóró nyugdíjas, meg egy rossz válás, majd lerokkanás után utcára került ember.
Drága Miniszterkém!
A minap már a Pilisi Parkerdőből is elzavarta nagyérdemű kormányotok az öreg hajléktalant!
Ti, a hazudozáson kívül, rendelkeztek valamilyen programmal, megoldással ezeknek az embereknek?

A hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Ehhez a bejegyzéshez még nincsenek hozzászólások.

Témák



Legutóbbi hozzászólások