Én erről beszéltem volna

Tüntetés, stratégia nélkül?

2018.04.15.   •   Ujhelyi Sándor

Tüntetési beszéd helyett
Napok óta készülök megírni egy elemzést a mostani választásokról, de nem akartam indulatból, ezért vártam. Meg kíváncsi voltam a 14-i tüntetés eredményére is. A tüntetés után az egyik ismerősöm javasolta a szervezőknek, hogy vegyenek be a legközelebbi tüntetés felszólalói közé. Mivel ennek az esélye nulla, ezért inkább leírom a véleményem.
A választásokkal kapcsolatosan Gyurcsányt idézném, ez bizony el lett qrva, de nem kicsit, nagyon!
A Fideszes NVB választási eredménye alapján is az ország többsége kormányváltást akart. Minden ellenzéki párt tudta, hogy milyen körülmények között kell, harcolniuk. (egyfordulós választási rendszer, média túlsúly, a közszolgálati média kisajátítása, hazug hírek tömkelege, Uniós pénzekből fenntartott látszólagos gazdasági növekedés)
Én magam is hónapokig küszködtem, kerestem a megoldást, hogy lehet ezt űberelni. Míg végül a 2017. szeptemberi videómban egyértelmű stratégiát mutattam az ellenzéknek, amit külön minden pártvezetőnek meg is küldtem. Néhány kivételtől eltekintve, lesz@rták! Nem kicsit, nagyon!
A Bokros-Karácsony-Fodor trió elfogadta, a Juhász-Szél-Fekete-Kovács négyes válaszra sem méltatta!
Most meg rinyálnak, verekszenek, kussolnak, meg van, aki lejmol a civil tüntetésen, pártzászló alatt. Gusztustalan!
Talán jobb, ha fel sem engednek a színpadra! Nem tudnék erről nyugodtan beszélni.
Miért nem? Mert kormányváltást ígértetek, helyette Orbánnak lett újra kétharmada!
Petikém! Nem a kétszázmillió a nagy veszteség! Hanem az, hogy elvesztettétek az emberek bizalmát! Ez a nagy veszteség! Az számomra kétszáz milliónál többet ér, a bizalom!
Azt is elmondtam sokszor, hogy a II. Világháborút NEM nyerték volna meg a szövetségesek Sztálin nélkül! Össze kellett állni a régi nagy ellenséggel, a még rosszabb legyőzése érdekében! Lehet ezen is fanyalogni, de ha ez, akkor Jaltában nem történik meg, lehet még ma is a horogkereszt árnyékában kellene élnünk!
Szóval, április 8 bukott, aminek egyenes következménye a szombati tüntetés.
És mily meglepő! Az önálló győzelmet ígérő Vona méltóztatik együtt menetelni velünk!? Bakker! Hogy mik vannak?
Csávókáim! Ideje lenne néha elmenni moziba! Az amerikai elnökválasztásokról szóló filmekben NAPONTA többször lekérik a közvélemény kutatási adatokat! Azonnal stratégiát váltanak, ha kell, elmennek olyan körzetekbe, ahol bukásra állnak! Ti meg lesöpörtétek két kézzel az asztalról ezeket az eredményeket, elbizakodottságotokban semmibe vettétek felnőtt szakemberek munkáját! Igen van egy bizonyos hibahatár, de a bejutási küszöbön himbálódzó párt nekem ne ígérjen kormányváltás! Mint ahogy az egy százalék alatti párt ne költse a százmilliókat!
Demokratikus összefogás? Fingotok nincs erről, mi ez! Önző módon csak a saját pártérdeketeket néztétek!
Az embereknek viszont kormányváltást ígértetek!
De akkor hogyan tovább? Most, hogy a választásokat a Fidesz elcsalta, az ellenzék pedig elqrta!
Áder nem fog új választásokat csak azért kiírni, mert „bocs, de elrontottuk az összefogást, nem ezt akartuk, bajszos Bácsi megpróbálhatnánk újra?”
Orbánék ügyesen csaltak. Sok kis apró részletben (utólag kézzel átírt jkv., elveszett bélyegző, stb.) ügyeskedték össze az eredményt.
Ezek ellen lehet fellebbezni, de erre mi lesz a Nemzeti Választási Bizottság válasza: „Igen, érkezett sok bejelentés, amiket kivizsgáltunk, de a végeredményt ÉRDEMBEN befolyásoló kifogás nem érkezett!” És jogerőre lép Orbán újabb népsanyargató négyéve!

Ha nem akarjuk, hogy Orbán végleg felszámolja a demokrácia maradék intézményeit (Civil szervezetek, Bíróságok, maradék média, Facebook, stb.) akkor egy megoldás maradna.
Nem menni haza!
Kitelepülni a Kossuthra 20-30 sátorral, és MINDEN NAP tízezres tömeg! Ha erre nincs időd, élvezd Orbán kegyeit!
Eközben vissza kell, szerezni a közmédiát, mely naponta tucatszor sérti meg a médiatörvényt! Amíg van független bíró, bírósági beadványokkal bombázni őket! Közben a Kunigunda utca kell, legyen a másik napi tüntetési helyszín! Előbb vagy utóbb az ott dolgozók meg fogják érteni a nép, a munkáltatójuk akaratát!
Mindezt BÉKÉSEN, de HATÁROZOTTAN!
Vállaljon be egy-egy napot minden város, megye, egy-egy budapesti kerület, és szervezzék meg az embereket a Kossuthra és az MTV elé! De sürgősen, mert jön a nyári szabadságolás, Orbánék alig várják már! Mert ha addig nem sikerül eredményt elérni, csomagolhat a család, vagy készülhetsz az újabb temetésre, mert, hogy a stadionokban nem műtenek vakbelet!

A hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Ehhez a bejegyzéshez még nincsenek hozzászólások.

Témák



Legutóbbi hozzászólások